Visszajelzések az állásinterjú után
Hetekig készültél az állásinterjúra – egyedül, vagy munkaközvetítőd segítségével – majd elérkezett a nagy nap,lezajlott az interjú és ekkor jön a kérdőjelekkel és aggályokkal teli várakozás. Gondoltuk összeszedünk pár tanácsot azzal kapcsolatban, hogy is zajlik az interjút követő folyamat és, hogy mit tegyél és mit ne tegyél ez alatt az idő alatt.
Ha munkaerőközvetítő közbenjárásával történik az álláskereső folyamat
Magyarországon egyelőre nagyobb cégek vagy multicégek esetében jellemzőbb az, hogy munkaerőközvetítő segítségét veszik igénybe új munkaerő keresésekor. Természetesen első körben saját belső HR-es csapatukat bízzák meg ezzel a feladattal majd ha ők nem jártak sikerrel veszik igénybe külső szakemberek segítségét.
Multicégeknél gyakori a több fordulós interjúztatás. Minél magasabb a pozíció annál magassabbak az elvárások is így sok esetben több körben szűrik meg a jelentkezőket. Ilyenkor minden egyes kör után a munkaerőközvetítővel veszik fel a kapcsolatot és nekik mondják el őszintén a véleményüket amit az állásközvetítő közöl a jelölttel.
Más cégeknél csak egy interjú a jellemzőbb de ez esetben sem a jelölttel osztják meg a döntésüket hanem az erre felkért szakemberrel. Többek között ezért is érdemes munkaerőközvetítőt felkeresni amikor munkát keresel mert rengeteg stresszt és terhet levesz a válladról, és az egész folyamat sokkal gördülékenyebb és profibb.
Ha közvetlenül jelentkeztél az állásinterjúra, munkaerőközvetítő segítsége nélkül
Írj egy ‘follow up’ emailt
Ha az interjút követően úgy érzed, hogy igen továbbra is ennél a cégnél szeretnél dolgozni, akkor pár órával az interjú után és mindenképp még aznap írj egy emailt nekik,megköszönve az interjú lehetőségét, hogy örültél,hogy megismerhetted őket, hogy többet megtudhattál a cégről stb. Illetve adj hangot annak,hogy a pozíció iránti érdeklődésed csak erősödött. Természetesen a hangnem legyen hivatalos és lényegre törő, semmiképp se vidd túlzásba a lelkesedést.
Türelem rózsát terem
Ne feledd, nem te vagy a világ közepe (bármilyen hihetetlen is ez.. 🙂 ) nem csak téged interjúvoltak hanem még legalább 4-5 másik embert, és valószínűleg más-más napon. Így ha nem hallasz felőlük egy hétig akkor sincs itt a világvége és nem kell telesírnod a párnádat sem. Ha eltelt már 2-3 hét és még mindig nem hallottál felőlük, akkor már írhatsz egy emailt érdeklődve, hogy van-e esetleg valami fejlemény, született-e döntés mert fontos lenne tudnod a továbbiakra nézve. Nem igazán tehetik meg, hogy válasz nélkül hagyják a leveledet. Várj egy-két napot ezután míg jelentkeznek. Ha ezt követően sem érkezik hír akkor sajnos az egyértelmű NEM a részükről, mást választottak. Nem professzionális, hogy nem értesítenek a döntésükről de ne zaklasd őket további emailekkel és kérdésekkel!
Ne tegyél fel mindent egy lapra
Jó eséllyel nem csak erre az állásra küldted el a jelentkezésedet, hanem még legalább 4 másikra így mégha úgy is érzed,hogy jól sikerült az interjú és nagyok az esélyeid, fókuszálj a következő feladataidra. Ha már a többi interjún is túlestél akkor viszont ne állj le továbbra sem a munkakereséssel. Ezzel nemcsak eltereled a gondolataidat arról,hogy mikor jön tőlük a visszajelzés, de mivel még nem tudod, hogy megkapod-e ezek közül valamelyik munkát így biztosra kell menned és nem szabad megállnod az álláskereséssel.
Ha nemleges választ kapsz
Végre megérkezett a várva várt email vagy telefonhívás és sajnos rossz hírt közöltek, egy másik jelölt mellett döntöttek. Ez esetben köszönd meg, hogy értesítettek és ne várj tőlük részletes beszámolót arról, hogy miért őt és miért nem téged, sajnos nem fogsz őszinte és kimerítő választ kapni. Ne vádaskodj és ne kérd őket számon. Fogadd el a döntésüket, köszönd meg, hogy jelentkeztek és udvariasan köszönj el tőlük.
A TE visszajelzésed is fontos – Figyelj az érzéseidre, tested reakcióira
Végezetül ne feledd,nemcsak neked kell megfelelned a munkáltató elképzeléseinek és elvárásainak de az állásinterjú neked is kiváló lehetőség arra, hogy egy átfogóbb képet kapj a cégről, a pozícióról, és jövőbeli főnöködről, kollégáidról. Ha az interjú után rossz érzésekkel távozol, nem tudod magadat elképzelni ezen a helyen, nem voltak szimpatikusak az interjúvoltatók, nem tetszenek a feltételek akkor legyél magaddal őszinte.Ez esetben még ha téged is választanak az állásra ne mondj rá igent. Természetesen ha az anyagi körülményeid olyanok, hogy muszáj vagy elfogadni a lehetőséget akkor tedd azt de ebben az esetben mi azt javasoljuk, hogy továbbra is keress munkát és járj el interjúkra mert egy nem szerethető munka és munkahely hosszútávon nem lesz jó döntés.
Ha szakszerűen szeretnél felkészülni az állásinterjúra vagy egy valós interjúszituációban őszinte visszajelzést szeretnél kapni arról, hogy mit látunk mi, HR-esek a másik oldalról keress minket bizalommal és felkészítünk.