Te miért mondtál már fel a munkahelyeden?

A minap ismét felmondott egy ismerősöm egy cégnél. Több mint 10 éve ott volt vezető beosztásban. Sokan meglepődtek, hangot is adtak neki…de nem ez az érdekes, hanem azok, akik csendben, vagy csak magukban gratuláltak neki, hogy ő már meglépte….


Megéltem már egy pár kolléga felmondását és volt, hogy én is felmondtam. Minden egyes felmondásom egy folyamat eredménye volt.

Az a fajta ember vagyok, akivel – ha értelmesek a célok, akkor – a hegyeket meg lehet mozdíttatni. Volt már ilyen, hogy odamentem egy céghez ezzel a céllal, aztán kiderült, hogy csak a kavicsokkal játszhatok a hegy lábánál. Vagy elgörgettem és mégsem az én nyakamba akasztották érte az érmet. Nincs ezzel gond, hiszen csapat vagyunk…vagy mégis?

 

Megannyi jelöltem ír energiavámpír kollégákról, akik valósággal kikészítik a körülöttük élőket úgy, hogy észre sem vesszük sokszor, hogy ezt teszik. Bizalmat és befogadást színlelnek, de közben csak az áskálódás megy holmi önös érdek miatt.

 

Sokan a rossz, embertelen bánásmódot hozzák fel felmondási okként. Ez sok mindent takarhat. De ide sorolhatnám a munka-magánélet egyensúlytalanságát is, a sok túlórát, a sok lemondott iskolai ünnepséget…

 

Egy elég alattomos ok, amikor a munkavállaló a legjobb tudását, szívét, lelkét beleteszi a munkába, de folyamatosan akadályokat gördítenek elé és olyan érzése támad az embernek, mintha alkalmatlan lenne, vagy nem lehetne megcsinálni jól azt a munkát. Ebben a szélmalomharcban aztán tele lesz sikertelenség-élménnyel és végül felmond, mert ha van sapka az a baj, s ha nincs, az a baj…Elvérzik. A másik oldalról tekintve már annyi munkát „pakoltak” a kollégára, hogy nem is igazán lehet teljességében értékelni azt, így elengedik.

 

Vannak, akik első felindultságból úgy gondolják, hogy problémájuk nem megoldható cégen belül. Sok esetben előfordult, hogy „visszaküldtem” a jelöltet a munkaadójához, hogy próbálják meg megbeszélni és egyeztetni a nézőpontokat, mielőtt kenyértörésre kerül a sor.

 

Kívülről nézve sokszor csak annyi a gond, hogy a felek mindenféle gondolatokat feltételeznek, hogy „Vajon mit gondol a másik…” vagy „Biztosan ezt gondolja…” vagy „Ha ezt csinálom, akkor így reagál” és hasonlóak ahelyett, hogy őszintén kommunikálnának. Ha bármelyik oldalról olyan  – irreális – elvárásokkal indulunk, amit nem mondunk ki és nem győződünk meg arról, hogy a másik fél megértette, meg tudja/akarja csinálni és a képességei is meg vannak hozzá, addig folyamatosan ebbe a cipőbe fogunk lépni…mindkét oldalon.

 

Még rengeteg okot fel lehetne sorolni, amit a munkavállalók a kilépési interjúk során – ha van ilyen – vagy elmondanak, vagy nem. A lényeg, hogy mindig mérlegelni kell, hogy megéri-e küzdeni, megéri-e felmondani.

Én azt szoktam tanácsolni, hogy a végleges szakítás előtt nézzünk magunkba, hogy valóban mit tettünk, beszéljük át valakivel vagy csak gondoljuk át, hogy cselekedetünk, magatartásunk hogyan nézhet ki ez a másik oldalról tekintve, és kezdeményezzünk nyílt beszélgetést, hiszen tudjuk, hogy néma gyereknek az anyja se érti a szavát…

 

Ha tetszett a cikk, kérlek, oszd meg ismerőseiddel, illetve ha szeretnél továbbra is megismerkedni a kulisszatitkokkal, érdekességekkel, valamint tippeket és ötleteket kívánsz kapni az álláskereséseddel kapcsolatban, iratkozz fel hírlevelemre!

 

 

Legyél te is tudatos munkavállaló!

 

A Te Tudatos munkavállaló trénered: Csenteri-Dénes Ildi

 



Vissza az inspiraciókhoz


Segíthetek?


Ha nem találja a honlapon amit keres, akkor lépjen velem kapcsolatba és érdeklődjön a további lehetőségekről.


  • karrierút
  • felmondás
  • karrier
  • felmondok
  • felmondási ok